Default Screen Resolution Wide Screen Resolution
Sport PDF Nyomtatás E-mail

Régmúlt időkre visszamenőleg mindig is „sportos” falu voltunk. A régi dicsőség emlékére néhány sportkedvelő fiatalnak pár éve sikerült a sportéletet újraszervezni, és Magyargencsi Sportegyesület néven újraalakítani, amely a településen és annak vonzáskörzetében élő sportolni vágyóknak kínál válogatott sportolási lehetőséget. A körzeti sportversenyeken hosszú idők óta az első helyen szerepelnek.

A sportegyesületben jelenleg öt szakosztály: asztalitenisz-, labdarúgó-, teke-, sakk- és a szabadidősport szakosztály működik. Legeredményesebbek az asztaliteniszezőink, akik már minden lehetséges megyei szintű versenyt megnyertek, vagy szereztek nagyon előkelő helyezéseket. Jelenleg az NB/II-ben veretlenül állnak a csoport élén. Az ő sikerük egyben diáksport siker is, mert annak idején, mint általános iskolások kezdték az asztaliteniszt Lombosi János testnevelő tanár vezetésével. Mára már kinőtték az iskolai keretet, komoly edzésekkel képzik magukat. Közülük ketten, Bálint Brigitta és Mógor Evelin egészen kimagasló eredményeket – diákolimpiai dobogós helyezések – tudhatnak magukénak, és mára már igazolt játékosok neves fővárosi egyesületeknél.

Focicsapatunk is az elmúlt időszakban egyre jobb eredményeket ér el, a tavalyi szezont a megyei IV. osztályban az előkelő második helyen zárták.

Az érdeklődők további információt Mógor Tamástól, az MSE elnökétől kaphatnak a (06) 70/771-5282 telefonszámon.


 

 

Szavazás

Milyen gyakran látogatom a portált
 
Jelenleg 11 vendég olvas minket